::: Egy virtuális kiállítás elé
Egyszer elhatároztam, hogy archiválom a napokat. Ne tűnjenek el nyomtalanul a semmiben. Minden nap készítek valamit, ami horgot vethet az emlékezetbe, jelet hagy a naptári dátumon.
Kétségbeesett igyekezett volt, de készültek a lapok, minden napnak egy katalógus cédula. Egy évig rajzok, az idén januártól fotók. Mindennapi kattintásunk add meg nekünk. Érkezett mindhez szöveg is. Csak egy kis figyelem kell, belehallgatni a semmibe, már jönnek is a szavak. Rádió Tudattalan.
Talán erre gondol Lynch, amikor központi energiamezőről beszél. Rá kell kapcsolódni és jön a sztori. Minden képhez töredékben maradt mondatok. Egy képregény, aminek kizárólag mellékszereplői vannak, azok is épp csak átszaladnak a dátumozott képeken.
Ez ment hónapokig. Aztán nem bírtam tovább. A szabály kezdte agyonnyomni a gondolatot. A katalogizált rend is ölhet. Az archívumot az őrülettől csak egy hajszál választja el. Jobb a békesség, tavasszal kikapcsoltam az automatát. A tanulságok feldolgozás alatt. Folyt. köv.
Dániel András