Napi lapok

::: Egy virtuális kiállítás elé


1. Egy reggel elhatároztam, hogy ettől kezdve új szabályt vezetek be életembe. Nem mintha különösebb vonzalmat éreznék a regulák, előírások, rendeletek és programok iránt. Sosincs türelmem elolvasni a használati utasításokat.

2. A gyakorlati élet számomra mindig az öngyilkosság kevésbé kényelmes formájának tetszett.

3. Arra gondoltam, ettől kezdve minden nap készítek egy rajzot. Legalább egyet. Motívumait egy aznap megjelent napilapból kell kiválogatnom, a nyughatatlan világ és a képszerkesztő szeszélye folytán oldalaira került fotókból. Címet, vagy szöveget – ha szükséges – szintén ebből az újságból kell találnom hozzá. Egy rajzhoz több újságot használni nem ér.

4. Az újságok olvasása, amely esztétikai szempontból mindig fájdalmas, gyakran erkölcsi szempontból is az, még ha valakinek kevés erkölcsi aggálya van is.

5. Ez az egyik szigorú szabály. A másik, hogy éjfél után már nem nyúlhatok többé a képhez. Egy vonal se, semmi. Alla prima, mondták a régiek.

6. Mi lesz a meggyőződésem holnap? Nem tudom, mert ahhoz, hogy tudjam, már holnap kellene lennem. Még az örökkévaló Isten, akiben ma meggyőződéssel hiszek, tudhatja sem holnap, sem ma, mert ma én vagyok, és holnap ő talán már soha nem is létezett.

Dániel András: Nem mondok le! - 2007. február 8., csütörtök (A Napi lapok sorozatból)
Dániel András: Nem mondok le! – 2007. február 8., csütörtök (A Napi lapok sorozatból)

7. Addig kell lapozgatnom, amíg az aznapi képek, a rajtuk szereplő dolgok, függetlenül a hírektől, amiket illusztrálnak, eszembe nem juttatnak valamit. Amikor az egyiken szereplő tárgy hirtelen kapcsolatba lép egy másikon látható alakkal, vagy akármivel, ami ott van. A fejemben egyszer csak köze lesz hozzá, s ketten egy új dolgot kezdenek jelenteni. Akkor ezt megrajzolom.

8. Képtelen dolgok ötlenek föl ilyenkor bennem, amelyeket azonban mégsem vagyok képes elvetni, mint teljességgel képteleneket.

9. Bármennyi fotó akárhány motívumát használhatom, de olyasmi nem szerepelhet a képen, ami nem a kiválasztott újságból került oda. Ezért aztán mindig kíváncsi izgalommal nyitom ki az aznapi lapot. Ez az öröm keveseknek adatik meg, azt hiszem. Az ezt követő csalódás már inkább ismerős lehet.

10. Olyan vagyok, mint aki csak találomra keresgél, mert nem tudja, hová rejtették el azt a tárgyat, amelyről nem mondták meg neki, micsoda.

11. Így a rajz, ami születik, afféle laza, asszociatív kapcsolatban van a nappal, amikor készült. Időben köze van hozzá, de anekdotikusan nem róla szól. Nem kell tudnom, miről szólnak ezek a rajzok. Nem egy napló lapjai. Még ha megkísérti is őket olykor egy történet árnya. Csak nyomok akarnak lenni, minden naphoz egy ujjlenyomat. Ez történt ma – mármint ezen a 18×24 centiméteres lapon.

12. Ez azonban a látható helyettesítésének a legalacsonyabb formája. Álmaim jobb és ihletettebb pillanataiban sokkal bonyolultabb építményeket hozok létre.

13. Akvarell tömbre dolgozom. A szabályok megengednek bármilyen technikát, ceruzát, festéket, ragasztást is akár. Eddig mégis úgy alakult, hogy többnyire vízfestékkel színezett rajz lett a vége. Ennek talán praktikus oka van, talán csak gyerekkori vonzalom a gombfesték iránt. Meg elegáns dolog is egy papírtömb fogyásával mérni a múló időt.

14. Mindez, mint egy eltűnő nap, megmarad nekem.

15. Szokták kérdezni, hogy tervezem, meddig csinálom ezt. Holnap még biztos, szoktam mondani erre. De tényleg: mindig csak másnapig kell kibírni. Meg így tovább, lásd, mint fent… Hoppá, mindjárt éjfél. Befejezem.

16. Föltekintek a papírról, amelyre írok… Még fiatal az idő.

Dániel András

(A páros számú bekezdéseket Fernando Pessoa írta.)


Saját újraközlés | Forrás: Arnolfini Archívum
Datálva 2007. április 4-ére, csütörtökre | Megjelent Dániel András Napi lapok című virtuális kiállítása – az Arnolfini NetGaléria No24-es tárlata – bevezetőjeként

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük