A nyelvi kollázs születése

::: Hogyan lesz három kijegyzetelt esszéből szabadvers?


Érdekes gondolat fogalmazódott meg bennem a napokban, az Arnolfini Szalon esszéi közt lapozgatva: lehetőségem van arra, hogy bemutassam a nyelvi kollázs születésének folyamatát és közvetve kapcsolatát a képi kollázzsal. Az effajta anyag készítésének mechanikája kitűnően alkalmas egy kreatív folyamat lefolyásának szemléltetésére.

Bevezetésül csak annyit, hogy hosszú éveken keresztül készítettem papírkollázsokat. Kiállítások sora van a hátam mögött. Budapesten, Sopronban, Prágában és Montrealban is láthatóak voltak a kollázstechnikával készül képeim. Ám már jó ideje leálltam ezzel a tevékenységemmel.

Barna Róbert kollázsa 1975-ből
Barna Róbert kollázsa 1975-ből

A kollázstechnika azonban nagyon is közel került hozzám, és megmaradt bennem minden fogása. Felfedeztem, hogy az írásban is alkalmazható ez a módszer. Az írás is tudja „használni” a kollázskészítés lépéseit.

Mostanában leginkább versszövegek jöttek ki a kezem alól (vagyis inkább a fejemből). Olyan ez, mintha kis modelleket készítenék. Nem foglalkozom velük előtte, sem utána. A csinálásuk az a folyamat, ami jól esik. Nincs múltjuk, és nem nagyon foglalkoztat a jövőjük.

Az anyaggyűjtés folyamata is hasonló. Véletlen és nem véletlen találkozás történik az anyagokkal. Olyan szövegek olvasásakor kezdek el jegyzetelni, amelyek valamilyen szempontból érdeklődési körömbe tartoznak, megérintenek, amelyekben a szófordulatok, mondatok, mondatdarabok, szövegrészek valamiféle személyest, nyelvi minőséget, sajátos különlegességet vagy éppen nagyon is szokásos szófordulatokat tartalmaznak. A kiemelt elemeknek amúgy semmi közük egymáshoz. És véletlen az is, hogy hol fordulnak elő, és kiemelve mely másik szövegdarab mellé kerülnek a jegyzeteimben.

Viszont nem véletlen az, hogy én választom ki őket. Nem véletlen, hogy közük van hozzám, vagy ahhoz a bennem levő érzékhez, ami felfedezi bennük az engem érintő gondolatot, nyelvi érdekességet. Én úgy vallok erről, ha ez szóba kerül, hogy magamhoz érintem őket. És akkor is ezt teszem, amikor komponálni kezdek belőlük. Itt megint van véletlenfaktor, de az elemek cserélgetése, átalakítása, végleges megformálása közben már a személyesség vezet – az, ami a fellelt anyagok által megérinthet engem, illetve azokat célzom meg, akik a felvetésről hasonlóan gondolkoznak.

Többször előfordult már, hogy saját szavakkal fogalmaztam, ahogy ezt a hétköznapi szinten mindenki teszi, és azt kellett tapasztalnom, hogy a megfogalmazás anyaga nem lett olyan erős, mint a háttérben levő gondolat. Míg a talált „tárgyak” nyelvi minősége mindig segítségemre volt, minőségét megtartva szolgálta az előkerülő gondolataimat.

És most jöjjön a folyamat bemutatása. A szövegrészleteket három, az Arnolfini Szalonban megjelent esszéből emeltem ki: [A] Hegyi Zoltán Imre Levelet hozott a PostaLakner Zsuzsa kollázsai című anyagából, illetve [B] S. Nagy Katalin Bestiáriumok dicsérete – A Lények-sorozat zárása, valamint Sárkányokról – Lények #6 című írásaiból.

Az [A] anyagból kiemelt részletek:

  • a boríték is kidobhatatlan
  • ahol tapintható is ez a finomság
  • testetlen jelekbe csomagoljuk az üdvözletet
  • Nem éreztem ennyire erősen egyszer sem a veszteséget, ami bennünket az azonnalisággal ért
  • mit is jelent a küldés gesztusa
  • üzenetének hordozója lényegül itt át
  • szerepben
  • az én dolgom megfejteni, az üzenője mit üzen általa
  • távolságtartás és a kézzelfogható közelségek
  • a szavakat hordozó tárgy
  • egymást folyamatosan elfedő áramlásának
Hegyi Zoltán Imre írásának egyik illusztrációja
Hegyi Zoltán Imre írásának egyik illusztrációja

Az [B] anyagokból kiemelt részletek:

  • képzeletbeli lényekről írok
  • Lények hatására most annyi változott
  • hosszan álltam a reptető hely szélén
  • a körülmények esendősége
  • másféle létezésmód
  • helyzetjelentő
  • még állítmányt sem találok, nemhogy jelzőket
  • örökké világító
S. Nagy Katalin írásának egyik illusztrációja
S. Nagy Katalin írásának egyik illusztrációja

Az első anyagból készült kompozíció:

a veszteségről

Hegyi Zoltán Imrének

nem éreztem ennyire
még soha a veszteséget,
azt ami minket az azonnalisággal ért
most értem csak meg hogy
mit is jelent az hogy
testetlen jelekbe csomagoljuk
az üzenetet
a levegőbe írjuk azt hogy
közel állsz hozzám
vagy azt hogy szeretlek

talán még megvan a várakozás
és a kapcsolgatásban ott van még a félelem
hogy írtak-e nekünk
vagy az hogy olvastak-e minket
de már tovatűnt a távolságtartás
vagy éppen túl közel került
és eltűntek a közelségek
eltűnt a kézzelfogható

de ez csak most jutott eszembe
most hogy ez a szavakat hordozó tárgy
egyszer csak megérkezett
és tapintható lett ez a finomság
az üzenet hordozója lényegült át
az jött meg ami hiányzott
az érintés vágya a küldés gesztusa
ez az a bizonyos
egy életre megőrzött
kidobhatatlan boríték

A második és harmadik anyagból készült kompozíció:

rám tört a vágy

S. Nagy Katalinnak

hosszan álltam a reptető hely szélén
körülvett a körülmények
szokásos esendősége
mert a repülés másféle létezésmód
másféle lét az övék
még akkor is ha az angyalok
képzeletbeli lények
rám tört a vágy, hogy repítsek
vagy hogy repítsenek
de még állítmányt sem találtam
nemhogy jelzőket
amivel megformálhattam volna
legalább magamban
szárnyra kapott
szépségüket

Barna Róbert


Exkluzív elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Készült 2019 februárjában, Budapesten | Hovatovább: Hegyi Zoltán Imre: Levelet hozott a Posta | S. Nagy Katalin Bestiáriumok dicsérete | S. Nagy Katalin: Sárkányokról

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük