Éppen 2222 napja annak

Éppen 2222 napja annak, hogy egy moszkvai születésű pesti nő, 13 hónapos váratlan londoni távollét után hazatért, majd rövid 1 hét leforgása alatt annak rendje és módja szerint megismerkedett egy szigetszentmiklósi fiatalemberrel. Nevezetteket – akiknek Barnabás nevű fiuk a mai szép őszi napon 99-edszer látta meg a reggelt – 558 nappal később már Prága külvárosában találjuk, ahol szóban forgó úr egy idegen kertekből összelopkodott aranyeső-csokorral felbátorítva épp halk kérdést intéz a társaságában lévő hölgyhöz, melyre az, jól látható módon belepirulván a szituációba, igennel válaszol. Három nászutat töltenek együtt: a második, a hivatalos, amely Siena érintésével a dél-franciaországi Coumessas nevű volt selyemhernyó-telepen éri el csúcspontját, alig 1505 nappal ezelőtt vette kezdetét. Nem így az első, a speciális, amelynek emlékét knédlik, sörök, Károlyhíd-közeli tavernák és végeérhetetlen éjszakák képei őrzik: az ide vivő vonat ugyanis jó 2178 napja kötött ki a rá érvényes jegyen az oda út célállomásaként feltüntetett hajnali pályaudvaron. Alig két héttel voltunk ekkor túl a német egyesítésen, s egy bizonyos estén, amely talán mindennek a kezdete is egyben. Nos, ami a harmadik nászutat illeti, mi is lehetne más a cél, mint Párizs; az öreg Skoda orra nyugatnak fordul – 1094 napja volt csak –, s ismét fontos dolgok számára érik meg az idő. Immár 778 napos nagylányuk, Eszter például az ezt követő 316. napon látja meg a napvilágot, két évvel és két nappal a mához számítva 1510. koradélutánon megtartott menyegző után. Ez a nap azonban nem csak egy új ember megszületéséről nevezetes – ide datálódik ugyanis a ma már másfélezer regisztrált jegyet számláló International Ticket Collection megalapítása is, amelyet ugyanaz az 1047 napja alkotó Arnolfini Archívum hozott létre, amely 256 napja a Tukán Téka, majd 6 nappal később az Arnolfini Books nevű könyvsorozatokat is elindította, s melynek alapítói – talán ezek után nem nehéz kitalálni – alkalmasint hőseink. Lényegében ugyanez mondható el a kereken 200 napja létező, s egyre gyarapodó Paper Book sorozatról is. S a helyszín, ahol a történet – rövid de annál emlékezetesebb kőbányai kitérő után – most már nem kevesebb, mint 837 napja zajlik, pont az a szigetszentmiklósi birtok, amely azon túl, hogy fent említett férfiembernek régóta lakhelye, 417 napja tág teret nyújt az Arnolfini Szabadidő Parkban zajló vendégeskedéseknek is. Egy szó, mint száz, a mai nappal éppen 6 éve vagyunk együtt, s helyén valónak véltük, hogy ezt a tényt megosszuk azokkal is, akiket még illet. Folytatása következik.

Horváth Ira + Zsubori Ervin = Arnolfini Archívum


Elsőközlés | Forrás: Arnolfini Archívum
Kelt Szigetszentmiklóson, 1996. október 3-án, a barátoknak szóló évfordulós levél gyanánt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük