Létem kedvencei

::: Eőry Emil Visszatekintés című kiállításáról


Egyik kiállításának (Létem keresztje) parafrázisa is lehetne írásunk címe, de korántsem csak az, mert Eőry Emil máig büszke arra, hogy a nyolcvanas években fával kezdett foglalkozni: …tíz évig szinte csak fát faragtam. Sokat nagyanyáim emlékére, holott sosem ismertem egyiket sem. A népi tradícióhoz próbáltam ezáltal kapcsolódni, a kopjafakészítéséhez. Apja segítségével szerezte be az első fákat, hulladékként, a fűrészüzemből. Válogatott, mintha mindig is faragómester lett volna, aki tudja, melyik fa mire alkalmas, hogyan él, változik holtában is, hogyan vetemedik, repedezik, legyen az juharfa, cseresznyefa, diófa, tölgyfa, tiszafa, afrikai fa. Számít az idő, a maradandóság, harminc év múlva sem nézhet ki másként, mint amikor megfaragták. A Look Galleryben is finoman megtapintja egy-egy művét, a belülről kifeszülő formákat, mintha ujjával újra érezné, megtapasztalná a fa látható és belső szerkezete közötti különbséget; mintha újra átélné az egyszerű, tiszta forma és a tér kapcsolatát, amely az alkotás során alakult ki.

Megemlíti a posztamenseket, hogy azok mennyire fontosak. Már Constantin Brâncuşiról is tudott volt, a posztamens elválaszthatatlan egység a szoborral. Eőry munkái szilárd alapon állnak, mintha a földből nőttek volna ki. El-elfordul egyik-másik talapzat, lépcsőzetes formaként, egy lépéssel feljebb emelkedünk, nem a felhők közé, csak a pillantás horizontja bővül, tágul, vagy elcsúsztatva a posztamensek, így mintha nem is egy statikus szobor lenne, hanem mozgásban volna.

Eőry Emil: Örökség

A szobor, miként a gömbplasztika is, igényli a körbejárhatóságot, a bepillantást, a kontaktus lehetőségét, a forma érzékelését. Több perspektívából látva újabb és újabb arcukat mutatják a nézőnek Eőry absztrakt plasztikái, amelyek az állandó keresést és a változás folyamatát szimbolizálják, az egyetlen egyet és annak sokszínűségét, az időtlent és a jelenbe ágyazódó létezés diszharmóniáját, hogy létünk véges, emberi természet, amelyet emberi gesztusok és érzések jellemeznek. Eőry az anyag és forma kapcsolatát teremtette meg, melyet egyaránt jellemez az organikus formai gondolkodás és kialakítás, valamint a geometrikus, konstruktív formaképzés kapcsolata.

A kiállított kilenc faszobron, kisplasztikán is nyomon követhetők a művész egyéni formai gondolkodásmódjának változásai, fejlődési mozzanatai. Ahogy a Credo esetében a fát a természetes reakcióival hagyta repedni, illetve az alkotás részéve tette; mi nézők úgy látjuk, hogy össze vannak illesztve a formák, holott egy tömböt képviselnek. Szemlélete népi, természetelvű, a néphagyományra épít, pátosz nélkül. Ahogy Kodály mondja saját magáról: Számomra mindig az volt a legfontosabb, hogy hallhatóvá tegyem népem hangját. Ezért kellett mindig azon fáradoznom, hogy felkutassam a népi dalokat és dallamokat, és hogy megpróbáljak azok szellemében tovább dolgozni. Tömörség és egyszerűség, zárt, erőteljes, nyugodt, ősies formák jellemzik műveit, semmi patetikus vonás, semmi pózolás nem látható rajtuk. Ez a kilenc alkotás is jelzi, hogy Eőry absztrakt műveiben felfedezhetjük ugyan a magyar népi szobrászat számos elemét, de ezek felhasználásával mégis egyetemes értékű magyar absztrakt szobrászati stílust teremtett. Következetes alkotó, az absztrakt műveiben is a szabadság és szépség, az örök emberi ideáját követi, a nemzeti önismeret fontosságát tekinti művészete fundamentumának.

Eőry Emil: Éjszaka

Eőry negyven felé lép arra az útra, amelyen Dante is járt (Az emberélet útjának felén / egy nagy sötétlő erdőbe jutottam…, Isteni színjáték, ford. Babits Mihály). Az Éjszaka című alkotásában ott lapul a sötétlő erdő, a véget nem érő várakozás, a tömör, darabos csend rejtelmessége, nem látszik az arc csúf sebe, sötét odú az éjszaka, mindent elrejt, védelmül szolgál embernek, állatnak egyaránt. És az éjszaka megpihenés is, a munka fáradtságos gyötrelmével együtt, holnap minden folytatódik, a küzdelem is, lépésről lépésre, az élettel és a halállal. Az Éjszaka az idő lassú múlását mutatja, egyben utal az elkerülhetetlen halálra. Tömbökből építkezik Eőry, az összetartozásban, az összehajlásban érezni az akol melegét is, a gömbök szétválva egymáshoz simulnak. Nem József Attila Téli éjszakáját (A lég / finom üvegét / megkarcolja pár hegyes cserjeág.) gondolja újra, idézi meg, inkább hasonlít Pilinszkyhez, aki ezt írta a magányos emberről 1962-ben az Új Ember márciusi számában: A magányos ember a kapcsolatok örökös homoksivatagában él. Eőry nem társtalan, magánya nem más, mint az alkotófolyamat kezdete. Mozgatóerő.

A Mag a születés örök szimbóluma, osztódik, sokasodik, megszűnik valami, átváltozik. Metamorfózis ez, elkerülhetetlen, egyben az örök emberi sorsot is megjeleníti, a túlélést, a jövő ismeretlenségével együtt. A mag nem önmagában áll, hanem tartja, fogja valami, mint a kocsány a termést. A Nagyanyám emlékére című alkotás olyan emlékezés, emlékállítás, amely álomszerű, mitologikus lehet csak, mert Eőry egyik nagyanyját sem ismerhette. Művében a szikárság és az összetartó erő, a kitartás és a szeretet érzete hatja át. Egyúttal a tisztelet az elődök iránt.

Eőry Emil szobrai: Credo | Nagyanyám emlékére

A Ballada szomorúsága a végzetet idézi, az elmúlást, amely legyőzi az embert, mégsem tekinti tragikusnak, mert hozzátartozik az emberi élethez. Az Örökség egyszerre személyes, egyszerre személytelen is. Súlya van, bárki is hordja azt majd. Az ég örökségét hordozzuk, de Péter sziklája kell hozzá. A Trón és az I. István két különálló alkotás, de összefüggenek; a hatalom jelképe a trón, István is trónná válik, sőt kopjafává, előtte a ló stilizált alakja, az is lehet egy trón, de már nem ül rajta senki, egy oltár is lehetne. A trón dísze az éles penge, mint harci fegyver, amely eldönt mindent, igazságot, örökséget. A Trón még üres, az I. István című mű esetében is, de micsoda eltéréssel. A Credo Eőrynél hitvallás, elvek tételes, tömör megfogalmazása, a fa dinamikus struktúrájából bontja ki az alkotást. Egy égbolt alatt élünk.

Eőry Emil szobrai: Trón | I. István

Eőry életútja sok elágazású, kitérőkkel tarkított út, de egylényégű, az itt látható művek is igazolják: belső szemlélete nem változik. A magányos alkotó szinte kitör ezekben a művekben, minden absztraktságuk ellenére a népi kultúrát őrzik meg és viszik tovább. Emberi és sorskérdéseket fogalmaz meg, közösségi alkotóvá válik (I. István, Nagyanyám emlékére). A sötétre pácolt szobrok a formák egymásba simulását hangsúlyozzák, tagolásuk a teljesség igényét hordozza. Ha nem nagyon közelről nézzük a szobrokat, akár bronz alkotásoknak is gondolhatjuk azokat.

Eőry finoman izzó, duzzadó, drámai energiákkal teli, ölelkező-szétváló formái az élet mibenlétét keresik, kutatják. Töretlen embersége, érzékenysége átsüt az alkotásokon, amelyek olykor zsoltáros, fohászos, hittel teli hangulatot, emberi világot idéznek fel a nézőben, de a formatökély az anyagelvűség világában tartja a nézőpont horizontját. Álom és valóság kettősségét hordozzák a művek, a kimondhatatlant és a vágyott boldogságot. Sosem menekül az illúziók világába, sosem szakad el a népi gyökerektől. Nem oktat ki bennünket, hogy ő jobban tudja, de nem is ítélkezik tudatlanságunk felett. Szelíd alkotó, aki képes mélyre látni, sőt mélyre ásni, a lélek legmélyére, indulataival szembenézni, nála a természet és lélek találkozása mindennapi tapasztalat.

Játékos és humoros is tud lenni a lét és nem-lét határát járva, ahol a tér és idő megszűnik. Eőry spirituális intelligenciáját látjuk a szobrokban, az Én-tudatot, a különbözést másoktól, és annak visszavételét, hogy minden különbözés ellenére hasonlítanak is egymásra, emberi lények.

Az absztrakt festmények harsány színükkel ellenpontozzák a sötét színű szobrokat. Hasábformákat látunk, ahogy a teret osztják, összekötik, kiegészítik. A középpontba került képen a kék uralkodik (Kék felezés), hiába van két oldalt a barna sáv, mintha ott sem lenne, csak a kékre figyelünk. A tükörszimmetriát vehetjük észre a Pár című művön. Itt a fekete sziluettvonalak kötik össze a két alakot, a kép bal és felső része is fekete vonallal határolt, mégsem billen el a kép, mert a jobboldalon a sötétkék szín biztosítja a kompozíción belüli egyensúlyt. A Találkozás a zöld-kék-lila ékformára épít, amely szinte belefúródik a sárga és a piros sávba, megbontva, megkérdőjelezve egymáshoz tartozásukat. Rejtekezés is egyúttal, a tudattalan megjelenítése.

Eőry Emil: Pár

A Mozgásban is forma- és színjáték. Áthatásokat látunk, színáttöréseket, egybeolvadásokat. Az Illesztés is hasonló elvek szerint épül fel, csak itt nagyobb a nyugalom, talán a színek szaggatottsága kelti. A Torzó egyedisége abban áll, hogy kevesebb és kevésbé harsány színre épít, a feketére, a sárgára és a sárgát kontúrként körülvevő fehérre. A fekete háromszög uralja a kép terét. Nem szeméremdombot látunk, bár arra is gondolhatunk. A képfelület gyűröttsége, felpúposodása jelzi: semmi sem tökéletes.

A festményeknél is a tömörség és az egyszerűség az, ami szembetűnik. Eőry mindkét műfajban hasonló elveket követ. Az érzelem és a képzelet problémájával találja szembe magát bennük. Kríziseit sem tagadja, sőt bepillantást enged a művek születésébe. Amikor csalódtam az emberben, elkezdtem absztrakt dolgokban gondolkodni. Mikor megakadtam az absztraktban, visszatértem műveimben az emberhez. Foglalkoztatott a vallás, mint téma, a társadalom, és a társadalom kettéosztottsága is – meséli. – A művészi tevékenységem alatt mindig újabb és újabb kapuk nyíltak ki előttem, de soha nem záródtak be mögöttem. Mindig vissza-visszatérek.

Eőry Emil festményei: Mozgásban | Illesztés

A hétköznapi ember számára is tükröt tart. Kevésbé hangsúlyozzák Eőry pszichológiai látásmódját, ahogy a témáját kiválasztja, ahogy abban az emberi vonatkozást, azaz az egyéni és örök lelki mozzanatokat, történéseket megleli és kibontja, másképpen mondva objektiválja. Önbemutatások és önfeltárások is ezek az absztrakt alkotások, amelyek a nézőben az imaginatív (képzeleti) és/vagy szemantikai asszociációs feldolgozási szinteket is aktivizálják. Ilyen közös aktivizációs pont az emlékezés, valós vagy nem valós dolgokra, eseményekre, személyekre, valamint a szempontváltási, megközelítési rugalmasság, vagyis flexibilitás. Nemcsak esztétikailag, hanem pszichológiailag, lelkileg gazdag műveket is láthatunk a Look Galleryben, ahol a 80 éves művész visszatekint 80-as évekbeli alkotásaira, amelyek ma is frissek, mondanivalójuk pedig aktuális.

Abafáy-Deák Csillag – Kölüs Lajos


Exkluzív elsőközlés | Forrás: a szerzők archívuma
Készült 2020 januárjában, Eőry Emil Visszatekintés című kamarakiállítása apropóján | Look Gallery, Budapest | 2019. december 5. – 2020. január 8.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük