::: Láng Eszter Fehér-kék ének című kiállításáról
Mottó: A gyepet nézem, talán a gyepet. / Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán, / vagy egyszerűen az, hogy létezel / mozdítja meg itt és most a világot. (Pilinszky János: Itt és most)
Láng Eszter örömmel játszik, képeinek örömszínezete van, még akkor is, ha a vonal, a szál, a szilánk, vékony oszlop sötétebbé, komorabbá válik. Világunk töredékes, szilánkos, sokszor érezzük, hogy valami, valaki megszúrt minket, közben mosolygunk, belül szomorúság telepszik lelkünkre. Nem értjük, miért a bántás?
Képeinek visszatérő eleme a kerítés, a fűszál, a szanszeviéria-levél, a szilánk motívum. A kerítésléc meglazul, hiányos, rés keletkezik, dől erre, dől arra. Nem látunk házakat, épületeket, tanyákat, városi képeket, mégis úgy érezzük, a tér, a hely, amely körbe vesz bennünket, behatárol, határt szab számunkra.
A rend bomlik, módosul, miként az emlék is, hiányossá válik, valami kiesik az emlékezet hálójából. Talán egy fűszál, amely mozdul, amelyet szél hajlít vagy zápor mosdat.
Láng Eszter az egyensúlyt keresi, kutatja a természetben, az emberi lélekben is. Nem a harmónia után vágyódik, képeinek komorsága jelzi, túl van az álmokon, a rideg világgal szemben a játék, az alkotás örömével és empátiájával küzd, néz szembe. A léttel, az itt és most pillanatával azonosul, magára vállalja, hordja, viszi terhét, önmagáért valóan, túl az örömön, túl a konfliktushordozó kínos élményeken.
Képeinek szelídsége (Szélcsend; Hullámzik, elsimul) mögött ott találjuk világunk félelmetes, erőszakra utaló, agresszív mozzanatait. Játékban oldódik fel az indulat, a gyenge győz, jó a gonoszon lesz úrrá. Képeinek sodró lendülete rendre felveti azt a kérdést, hogy mennyire vagyunk képesek azonosulni társainkkal, mennyire tudunk figyelni rájuk, a világban történtekre. Érzékeny és intuitív természete, gondolkodása átragyogja fény-árnyék uralta képeit, derűt, belső békét, elégedettséget, elevenséget sugározva.
Nem panteista festő, a természet ereje lenyűgözi, engedi hatni, nem kerüli ki hatását. Legyen szó egy temetőről, bányáról vagy a Balatonról. Hol fekszenek a vonalak, hol állnak, keresztezik egymást. Teret határolnak, de zárnak is (Zárva, 2023). A foltos színek és az éles, dárdára hajazó testek rendje számos módon értelmezhető, a képek címei is jelzik (Vita a házban I-II., 2021; Kert éjjel, 2015; Bonyodalom, 2023; Böszörményi temető I-II., 2022), kulcsot adnak a kép értelmezéséhez.
Pilinszky János Szálkák kötete 1972-ben jelent meg. Egyik versében írja: Amiként kezdtem, végig az maradtam / Amiként kezdtem, mindvégig azt csinálom (Szálkák). Láng Eszter kollázs-sorozata is ezt az attitűdöt hangsúlyozza, a folytonos átalakulás kényszere ellenére. A haláltematika is megjelenik (temető, dőlő vonalak, A Föld temetése, 2019), de ott van a Balaton, kék éggel, a vidámság igézetével.
A Tájelemek I-IV., 2021 boldogabb időket idéznek, a megtalált bizonyosság képi megfogalmazásai. Láng Eszter a táj médiuma, mozdulatlansága, a kimerevített (ikonként) működő szilánkjai egy abszurd, megszűnő világot sejtetnek. Az elmúlás időtlensége, fájdalma adja a képek belső feszültségét. Nehéz elszakadni a megélt időtől, a múlttól, de a jelentől is, amely nem más, mint a múlt lenyomata, következménye.
A szilánkok sordinamikája, ritmusa a dermedtséget, az úgy hagyott dolgok világát is hordozza. Töredék mindenütt, minimális képelemekkel, redukált, kivéreztetett világgal. Nem tudjuk dobozba tenni, ölbe sem venni, dédelgetni, mert emberi testeket is jelképeznek a szilánkok. A szilánkok összegabalyodnak, egyik sem független a másiktól. Ahogy József Attila írta: Akár egy halom hasított fa, / hever egymáson a világ, / szorítja, nyomja, összefogja / egyik dolog a másikát / s így mindenik determinált. (Eszmélet). Egymásba kapaszkodnak, sorsuk végzetes, az elmúlás idejét, az élet végességét hordozzák.
Láng Eszter zajos magányának, pszichéjének geometrizált, absztrakt képeit látjuk, mélységekkel, magasságokkal, titkokkal. Honnan hová, kétségek között történik az átkelés (Kétségek között, 2021; Átkelés, 2021). Kilép a mozdulatlanságból, útja van, a cél maga az út. Betűvetése jelzi, nincs előre megírva sorsa, jóslat tárgya lehet ugyan, de a kimenet, a kiút saját magától is függ.
Élni, ahogy lehet, ahogy a körülmények engedik, ahogy tudunk. Mindenki másképp vagy másokhoz hasonlóan – nyilatkozta egyik interjújában.
Abafáy-Deák Csillag – Kölüs Lajos