::: Dréher János Kor-rekonstrukció című kiállításáról
Mottó: …Hol a múltad? A fejedben, másutt sehol nincsen többé. S mindez a sok komédia a halál árnyékában megy végbe s mondom, olyan ez, mint valami árnyképek a falon. (Füst Milán: Ez mind én voltam egykor)
Miféle szenvedély, indulat és kíváncsiság hajtja Dréher Jánost reliefjeinek, térplasztikáinak, domborműveinek, konstruktív térkompozícióinak létrehozásában? Az emberi kéz nyoma és/vagy a természet ereje, külön-külön vagy egyszerre (Falak – nyomok, 2010).
Dréher nem díszít, kvázi-falfelületeket, felületi struktúrákat (Kivett tömbök I-III., 2013, részlet) hoz létre vakolatmassza segítségével, kifinomult, plasztikus formákat megvalósító technikával (Kor-rekonstrukció I–X., 2023). Tiszta felülettel indít, az üresség és a pillant terét keresi és tölti meg tartalommal, fedésben, felfedésben, fölhajtásban, kimetszésben. Az idő fontos motívum alkotásaiban, az idő jelzése, ahogy csomósodik a vakolat, kitüremkedik, felhasad, megtörik, vonalakra, színekre bomlik, kiválik belőle egy rész, és uralja a kép terét. Nem kép és nem is szobor, a kettő közötti határ az, ami a művekben megjelenik.
Dréher munkássága a rész és egész, anyag és érzékiség viszonyát vizsgálja, filozófiai-esztétikai szempontból (Árnyak-vetülések I-II., 2023). A négyzetbe, téglalapba komponált tér elveszti határvonalait, a végtelen terét ölti magára, a képszélek is fontos jelentéssel bírnak, a folytonosságot jelzik, a folytathatóságot, a kiterjedés képzelt terét. A tárgy azonossága a részletek sokaságával párosul, a részletek finomsága teremti meg a művek különbözőségét.
A tér megnyitása, keretbe foglalása izgalmat teremt nemcsak az alkotóban, hanem a nézőben is. A látvány genezise olyan forrás, amely visszautalás egy korábbi létállapotra, ugyanakkor a jelent is megidézi (Tűzfal-tér I–IV., 2016, Oltár a városért, 2022). Az időt, az öregedést, a vetemedést, a hiányt, a szín- és formaharmóniát, sőt magát a diszharmóniát, az ellentmondásokat, a párhuzamos létet látjuk (Városfalak fragmentjei, 2014).
Vakolat-költészet, az anyag lírai és drámai megszólítása, megkomponált, ritmikus töredékvalóság-fikciókkal. Nem belövések 56-ból, nem is épületomlások földrengés után. Az elmúlás, a múló idő ráncait látjuk, ráncfelvarrás nélkül. Nincs smink, ha van is simítás, simogatás, gesztus. Mintha önmagunkkal állnánk szembe, önmagunk testi valóját érzékelnénk, a szívritmusokat, egy-egy ütem kihagyását, az éles fájdalmat, egy-egy nyilallást a vállban, görcsöt a halántékban. A testi lét anyagi lét, matéria, annak ezerarcúságával van jelen mindennapi életünkben, kezdve egy homokos tengerparttal, hegyomlással, töredezett aszfalttal, felújított és fel nem újított házfalakkal.
Dréher hagyományt is őriz, védi, mint a népművészetben alkotók; organikus mintákat, formákat tár elénk, utal rájuk, el is rejti őket, tükrözteti, újra előhívja, ötvözi, egymásba fonva erősíti a motívumokat, a látványt, az életformát, legyen az múltra vonatkoztatható, legyen az a jelenbe tartó (Visszavett alapok I-II., 2021). Nem csak a vakolat kinézetére kíváncsi, hanem a nézőre, a néző reakciójára. Miként tudjuk elválasztani a káoszt, a kaotikus zűrzavart a rendtől.
Kapart és dörzsölt, strukturált, elmosott, finom-, illetve durvaszemcsés, betonhatású, sima vagy számtalan más felületi kialakítást hordozó osztott terei más-más vizuális jelet, formát (rácsot, négyzetet, téglalapot, háromszöget, párhuzamos és egymást metsző függőleges, vízszintes vonalakat, szabálytalan geometrikus struktúrát) tárnak elénk, hol kidomborodik a felület, hol bemélyed, a többes réteget megbontja, mintha az eredeti forrást keresné (Vertikum I-II., 2019).
Kevés színt használ, de ez a visszafogottság nem jelenti azt, hogy egy-egy tér-részletben maga ne a szín váljon gyújtóponttá, amely kiviláglik, magára vonja a néző tekintetét (Utak I-II., 2017). Térelemző, térértelmező kompozíciói többnyire háromdimenziósak, szobrászati elemeket hordoznak, bennük az anyag tömege, eloszlása, kiterjedése, színtere a mozgás (a tér képzete) és az idő kapcsolatát őrzi, fejezi ki, a váratlanságot, a törvényszerűséget (Megbontott felszín I-II., 2016).
Mi van a fal mögött? Mi van a falban? Dinamika és erő, romlás és jelen, látszat és valóság. Felületei tükrök és tükröződések. Személyes létezésünk tükrei és tükröződései. Sorsjelek, amelyekben többféle nézőpont látványa érvényesül.
Metszik és takarják egymást a motívumok síkjai és tengelyei, és ez ösztönzi a nézőt, hogy saját intuíciói mentén szemlélje az elébe táruló, a megszokottól eltérő látványt. A látvány misztériumát, amelyen átragyog az emberi lét sérthetetlen méltósága és szentsége (Kor-rekonstrukció VII., 2023).
Abafáy-Deák Csillag – Kölüs Lajos