Honnan fúj a szél

::: Párosesszé Láng Eszter Szélcsend című kiállításáról I.


Hányféle szelet ismerünk a szellőtől a tomboló viharig? Közöttük a szélcsend, a pillanatnyi megnyugvás, mint zenében a szünet. Tükörsimává válik a vízfelület, feszített víztükör, a mélyben a feszültség, láthatatlanul, de kitágul a horizont. Halljuk a csendet. És most, Láng Eszter kamarakiállításán látjuk is. De ez csak egy állapot, ami nem állandó, forog a föld, és minden mozgásban van. A legtombolóbb vihar középpontjában van egy legkisebb légnyomású zóna. Ezen a területen lefelé mozgó áramlások alakulnak ki, emiatt itt nem találhatók felhők. Ezt az akár több kilométernyi képződményt nevezik a ciklon szemének. Ott szélcsend van.

Láng Eszter: Múló napok ritmusa II., 2018
Láng Eszter: Múló napok ritmusa II., 2018

Vajon mit lát egy művész a ciklon közepén? Láng Eszter Szélcsendje milyen vihar nyugvópontja? A Múló napok sorozat a fényváltozásokkal játszik, átdereng a képen a napfény, majd hidegebbé válnak a színek. A Fonódások című képen a zöld növény kapcsolódik, fonódik, benövi az élettelent, vagy az annak tűnő kiszáradt, holt ágakat, alakzatokat; összefonódnak. Zöld vízbe csobbanunk, de nem hagyjuk magunkat behúzni a mélybe (Hínár II).

Láng Eszter: Víz IV., 2017
Láng Eszter: Víz IV., 2017

Jó széllel új vizekre evezünk, a Víz IV. című pasztellkép a kiállítás smaragdragyogású ékköve. Víz, levegő, szellő, hullám és tengermélye eggyé válik. Négy őselem: tűz, víz, levegő, föld. De nincs földhöz ragadás. Tűz is van. Mi éleszti a tüzet, ha nem a szél. Táplálja, nem hagyja kihunyni. A Szélcsend, 2015 című képen fölragyog a tűz, nem csak hidegség van. Szélcsendben mozdulatlanok a pálcikaszerű növénynek is mondható alakzatok. Vagy ellenállnak a szélnek, rácsozatuk nem bezár, a maguk csendjét őrzik, az erőt, az ellenállást, még ha tudják is, hogy egy erősebb szél már meghajlítja őket, de akkor se adják meg magukat, rugalmasak és újra talpra állnak, ha elmúlik a vihar.

Láng Eszter: Pelso V., 2018
Láng Eszter: Pelso V., 2018

Még mindig van szél a vitorlánkban, a Balatonon hajókázunk. A Pelso sorozat nevét szégyenszemre nem ismertem, a régi latin kifejezés használata nem véletlen, utalás az időre, annak múlására, az örök átalakulásra, miközben a lényeg megmarad, megőrződik, a mélyben rejtőző rétegekben, melyek áttetszenek a szövevényes, egymásba kapcsolódó motívumok alól. A színpompás változatok, és a mozgó felület ellenére ott a harmónia, ami maradéktalanul csak a természetben, vagy a jó művészi alkotásban lelhető fel. Milyen a csendből összerakott világ?

Láng Esztert a szél előtt és a szél után beálló csend foglalkoztatja. A csend és a víz. Nem látunk szélkiáltó madarat, szélkakast. Lelassulunk a képek láttán. Lassítunk. Óvatosan lépünk. Ez a megfigyelők csendje, óvatossága. A csend is idő, ha ebben a csendben keveset is hallani. A csend a hallgatás, elnémulás, kivonulás, elvonulás. A dolgok, folyamatok felfüggesztése. Másfajta rend, mint amiben élünk. Kivonulás. Hiány. És töltődés. Elengedés is. Elengedjük magunkat, lazítunk, és közben mégis jár az agyunk. Figyelünk. Önmagunkra, másokra, a folyamatokra. Elemzünk, összegzünk. A csend életünkben csupán egy pillanat, az idő tört része. Élünk, zajban, viharban, tévével, rádióval, zenével, beszélgetéssel. Nincs csend.

Láng Eszter: Fonódások, 2018
Láng Eszter: Fonódások, 2018

Utazunk, miközben ki sem mozdulunk otthonunkból. Vagy kimegyünk a természetbe, ott tanyázunk. Nézzük a békalencsés vizet, a nád hajlását, a fűzfa bólogatását, a víz fodrozódását. Mitől fodrozódik a vízfelület, ha szélcsend van? Egy pók lábától. Jár a vízen. Körkörös hullámokat hoz létre. Majd minden elsimul, belesimul a csöndbe, a hallgatásba. Van őszi csönd, nyári csönd, téli csönd. Mindegyik más. Mindegyiknek más a színe, a formája, a mélysége. Csendes éj, halljuk a zenét karácsony estéjén. Hóba lépünk, vagy sárba. Sokszor már télen is tavasz van. Weöres Sándor Csend című versében azt írja: „A félig nyitott ablakon / behajol a szél a szobába / a világűr csendje, magánya / a bútor szögletétől a légi fellegekig és az égi csillagokig / a csend vonulása lakik. / Rozsdája lárma.”

Fakó és harsány színek csendjét látjuk a képeken. Szemünknek feszülnek a formák, a szürkébb színek belénk mosódnak, akár a kavicsok a parton a többi kavics közé, és a vízbe. Erodálódnak, formálódnak. Láng Eszter is formát keres, görgeti a kavicsokat, amelyek a csend megtestesítői. Kavics a nyelv alatt. Mítoszok világába visznek a képek. A megértés mítoszáéba, hogy tudunk a csend által is létezni és kommunikálni. Csend és lélek összetartoznak. Egyiket halljuk, a másikat is, de nem látjuk, ahogy a csendet sem?

A pusztító hurrikánok, amelyek az éghajlatváltozás következményeként egyre gyakrabban pusztítanak, eleinte csak női neveket kaptak, de a hatvanas évek feminista mozgalmainak tiltakozása nyomán ez megváltozott, férfiakról is elkeresztelnek elsöprő erejű viharokat, bár számuk lényegesebben kisebb. Nem tudom, volt e Eszter nevű hurrikán, nem is szorgalmazom ezt. Láng Eszter Szélcsendjében benne van finoman, néha leheletvékonyan az egész világ, a csend és a hang, a tűz és a víz, a tengerfenék és az végtelen égbolt, a hullámzások lehetősége. A hurrikán szeme.

Abafáy-Deák Csillag


Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Készült 2019 januárjában, Láng Eszter Szélcsend című kiállításának apropóján | Debrecen, Újkerti Közösségi Ház, Előtéri Galéria | Megnyitotta Áfra János költő, művészeti író | 2019. január 22 – február 8. | Hovatovább: Kölüs Lajos írása

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük