::: Párosesszé Géczi János tihanyi dekollázs-kiállításáról I.
Mottó: A művészetben az áramlás, az akció a lényeges. (Wolf Vostel)
Száz év telt el azóta, hogy 1924-ben André Breton nyilvánosságra hozta Szürrealista kiáltványát. „Az abszolút realitás a szürrealitás.” Géczi János műveiben is jelen van a szürrealitás, amelynek dekódolása – a rejtett és a látható, a felfedett és a még titokban maradt dolgok kettőssége miatt – komplex feladat, hogy felfedezzük a látható és a rejtett összefonódását. Dekollázsaiban a művészet és anyag kapcsolatát gondolja újra, hogyan lehet újraértelmezni és átalakítani a hétköznapi anyagokat, hogy azok új jelentéseket nyerjenek, azaz ne csak formai szempontból legyenek érdekesek, hanem saját történettel is rendelkezzenek.
A kafkai változás és újjászületés mindegyik dekollázsában megjelenik, hiszen ezek az alkotások nem csupán a fizikai átalakításról szólnak, hanem mélyebb, szimbolikus jelentéssel bírnak. Az elhasznált, megviselt plakátok új életre kelnek, Géczi új kontextusba helyezi őket, ahol a szépség és a romlás, a múlt és a jelen egyaránt megfér egymás mellett, és egy folyamatosan változó, dinamikus látványt nyújtanak.
Az újdonsága Géczi János Részletek a Feltakarásból című tihanyi kiállításának az, hogy a kiállított roncsolt plakátok képes-szöveges felülete, azaz a színe és a fonákja, a falragaszok hátoldala is láthatóvá vált. A korábbi kiállítás bontása során lehántott kollázsok újrahasznosítására és ismételt megteremtésére is sor kerül. A dekollázs dekollázsa.
A dekollázstechnikával létrehozott tájak nem csupán a természet ábrázolásai, hanem metaforikus jelentésekkel is bírnak. A hegyek, erdők, vizek és égbolt rétegei egymásra épülve egyfajta időtlenséget és állandóságot sugallnak, miközben a rétegek elmozdulása és roncsolása a természeti elemek folytonos változását tükrözi. Ezek a tájak nem csupán látványelemek, hanem az emberi lélek mélyebb rezdüléseit is megidézik.
Dekollázsaiban az üresség fogalma különleges jelentőséggel bír. Az elhagyott, üres terek Géczi munkáiban nem csupán a fizikai hiány megjelenítésére szolgálnak, hanem a múlt és a jelen, az emlékek és a feledés közötti átmeneti állapotot tükrözik. Az üres terek a művészeti alkotásban a néző számára új látásmódokat kínálnak, lehetőséget adva arra, hogy a hiányzó elemeket saját képzeletükkel pótolják.
Visszafordíthatatlan-e világunk pusztulása? Lehet-e a dekollázs építés is? A látott művekben a rombolás és megőrzés, az emlékezet és a jelen különleges kapcsolatot alkotnak. A rombolás itt nem csupán a fizikai pusztítás eszköze, hanem az alkotás folyamatának alapvető építőeleme, amely lehetővé teszi az új jelentések és formák megszületését. A megőrzés és a rombolás együtt léteznek az alkotásokban, amelyeken keresztül a múlt és a jelen közötti kapcsolatok újra és újra felfedezhetők.
Géczi János dekollázsaiban a harmónia különleges szerepet játszik, hiszen ezek az alkotások az emberi érzékelés és érzelmek mélyrétegeit hivatottak megszólítani, mintha egy mélytengeri búvárkodás részesei lennénk. A művész a harmónia és a diszharmónia közötti dinamikát felhasználva ösztönzi arra a nézőt, hogy új megvilágításba helyezze az emberi tapasztalatokat és a világban rejlő rendet.
Kiállított munkáiban a harmónia folyamatosan változik és alakul. Az idő múlása, az anyagok természetes változásai és az alkotói beavatkozások mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a művek dinamikus és élő entitásokká váljanak. A véletlenszerűségek és a spontaneitás lehetőséget adnak arra, hogy új formák és jelentések szülessenek, amelyek gazdagítják a művek esztétikai és konceptuális rétegeit.
Az idő nem lineárisan jelenik meg Géczi munkáiban, hanem eltérő korszakok és élmények egymásra épülésében és elmozdulásában. A tér pedig egy olyan dinamikus elemmé válik, amelyben a különböző valóságok és tapasztalatok együtt léteznek. Az idő és a tér összefonódása révén a dekollázsok újfajta harmóniát teremtenek, amely egyszerre tükrözi a múlt és a jelen valóságait. A tihanyi kiállításon egy nagy méretű figurális képet is látni, mintha a társadalom lelkiismerete szólalna meg, a nyilvánosságban egybemosódnak a hétköznapi katasztrófák és a háború képei, az erőszakosság, valamint a fogyasztói társadalom, többek között a szépségipar tolakodó szimbólumai. Nincs béke.
Géczi János vizualitásának egyik meghatározó eleme a néző aktív bevonása és látásmódjának formálása. A rétegek és textúrák sokfélesége, az elmozdulások és roncsolások mind-mind újraértelmezésre hívják a szemlélőt, lehetőséget adva arra, hogy felfedezze a látszólagos káoszban rejlő rendet és jelentést.
A formák tekintetében Géczi dekollázsai gyakran aszimmetrikusak és organikusak, amelyek a természetes folyamatok és a véletlen hatásait tükrözik. A színek használatában munkái gazdag palettát mutatnak, amelyben a kontrasztok és az árnyalatok finom játékai dominálnak. A Tihanyi Apátság galériájában kiállított műveiben gyakran találkozhatunk földszínekkel és természetes tónusokkal, amelyek harmonizálnak a helyszín spirituális és történelmi atmoszférájával. Az élénk és vibráló színek pedig dinamikus és provokatív elemeket visznek a kompozíciókba, amelyek felkeltik a néző figyelmét és elmélyítik az élményt.
Az illúzió és a valóság, az eredet és a másolat közötti feszültség komplex és sokrétű formában jelenik meg. Az eredeti alkotások rétegeinek eltávolítása és megváltoztatása lehetővé teszi, hogy a néző szembesüljön az illúzió és a valóság közötti határvonal elmosódásával. A néző számára e munkák lehetőséget adnak arra, hogy elmélyedjen a rétegeikben és felfedezze azokat a rejtett jelentéseket, amelyek a felszínen talán első látásra nem felfedezhetők.
A művekben megjelenő káosz nem pusztán zavart és rendezetlenséget jelent, hanem a kreatív folyamat elengedhetetlen része. Az alkotás során a véletlenszerűségek, az anyagok természetes változásai és a különböző beavatkozások által létrejövő diszharmóniák módot adnak arra, hogy új rend és új struktúrák alakuljanak ki. A rend fogalma Géczi munkáiban nem statikus, hanem dinamikus és folytonos átalakulás eredménye. Az egyes dekollázsok rétegei között feszülő ellentétek és harmóniák, a formák és színek sokfélesége mind-mind azt mutatja, hogy a rend és a káosz egymásból születik, és egymást kiegészítve formálják a művek változó jelentését. A néző számára ezek a motívumok intellektuális és érzéki kihívást jelentenek, amelyek arra ösztönzik, hogy mélyebben elgondolkodjon az emberi lét és az univerzum alapvető kérdéseiről.
A csoda – írja Aragon – ellentétes azzal, ami gépies, azzal, ami olyan jó, hogy már észre sem lehet venni, és ezért hiszik általában, hogy a fantasztikum a valóság tagadása.
Abafáy-Deák Csillag