::: A Room of their Own című kiállításról
Mottó: … milyen kínos, ha az embert kizárják valahonnan, s hogy talán még ennél is rosszabb, ha bezárják valahová (Virginia Woolf: Room Of One’s Own; Európa Kiadó, Budapest, 1986; fordította: Bécsy Ágnes)
Te melyik generációhoz tartozol? Lehetsz veterán, szemtelenül fiatal. X, Y vagy Z. A koordináta-rendszerben az x és y tengely számegyenesek, síkon és térben a pontok helyét határozhatjuk meg. Ma már Z generációnál tartunk. Ők a digitális bennszülöttek. Minden változóban, nincs világítótorony, hajózunk, de az irány bizonytalan. Giccs és művészet fonódik egybe, határtalanság van, gondolati és érzéki határtalanság, a cuki és tündéri álomvilágnak súlya lesz, bele lehet rokkanni. Menekülés a valóságba, játékosan.
A Molnár Ani Galériában látható művek mögött – mint teremtők, alkotók – nők állnak; fiatalok, zabolátlanok, önértékük tudatával; szemléletük friss, eleven, a jelen világában gyökeredző. Szociográfiai szemszögből sokszínűek: pestiek, vidékiek, anyák és leendő anyák, magányosak, társtalanok és társsal élők. Kortalanok, ez igazi paradoxona a kiállításnak. Nem ismernek falakat, az előttük felbukkanó akadályok leküzdendő nehézségek, váratlan fordulatok, kihívások. Optimisták.
A női intellektus elismertségének hiánya inkább a lehetőségek hiányának tudható be, semmint a tehetség egyértelmű hiányának a következménye. Számunkra nincs női hang, csak alkotói fikció és valóság közötti kapcsolat van, amely az alkotó kreativitásától függően teremtődik meg, jön létre, küzdelmek, bukások és sikerek árán. Generációs hangulat köti össze őket, az Y generáció tagjai, nem félnek segítséget kérni, egyesek ki merik mondani, hogy nem minden nőnek a gyermekvállalás a legfőbb célja. Különböznek az eddigi generációktól, másként ejtik a szót, fejükön másként tapad a haj.
Oltai Kata kurátor kinyilvánított szándéka volt, hogy olyan szituációkat hozzon létre, „amelyek erősítik azt a társadalmi teret, ahol nők hívnak be nőket, ahol egyik generáció ránézhet a másikra, ahol folyamatosságot lehet építeni, ahol figyelni lehet, hogy milyen hangok erősödnek és milyenek csendesednek el”.
Milyen a női látás? A nők jobbak a színek között lévő apró különbségek megállapításában, kontrasztérzékenyek. Tobzódnak a színekben, a formákban. Minden egy helyütt, mindent egybe látnak. Szabályszegők, féktelenek, bátran kalandoznak az útvesztőkben, személyes hangot ütnek meg, kommunikálnak, humorral, szatírával. Feministák, posztfeministák, nem tudjuk, nem tartjuk lényegesnek, hogy azok-e vagy sem.
A női testkép szerepként való felfogásával, a kommersz kultúra ideáljával szembesítik a látogatót. Nem idegenek tőlük a szerep- és identitáscserék. Te milyen vagy? Az igazi kérdés, hogy az alkotók a hallgatásból miként merülnek fel. Miként nevezik nevükön a dolgokat, a jelenségeket, a tapasztalatokat. Depressziósak? Szorongók? Egy macska néz ránk tátott szájjal. Hol van már az Öreg halász és a tenger világa, Isten helyett tao van, és reinkarnáció. Patriarchális közegeink, hierarchiáink, szokásaink nehezen viselik el a női (alkotói) szabadságot. Az egyenlőséget. Igaz, hogy Psyche, Csokonai Lili és Sárbogárdi Jolán alkotója férfi. Az X és Z generáció nő tagjai önmaguk akarnak lenni. Saját nevükkel. Van-e saját szobájuk?
Más nevelési stílust tapasztaltak meg, a művészi és munkahelyi elvárások és teljesítmények is megváltoztak születésük óta, elsősorban a technikai, vizuális fejlődés, változás miatt. Magánéletük, közösségi létük részben a felhőben játszódik, folytatódik.
A művészettörténész kurátor az alkotók nemére, tapasztalatára helyezi a hangsúlyt; mit jelent ma női alkotónak lenni, hogyan látják önmagukat, szerepüket, a velük szembeni társadalmi elvárásokat és a világot női szemmel.
A nőnek függetlenségre van szüksége, ha alkotni akar: saját szobára és fizetésre, fogalmazza meg Virginia Woolf a női alkotói lét paradigmáját. Szellemi és anyagi függetlenség jellemzi a mai női írókat, festőket, alkotókat? Egy férfitradícióktól terhes világban kell alkalmazkodniuk, saját öntörvényük szerint élni és alkotni. Konfliktusok nélkül nem megy, nem mehet. Az ütközés elkerülhetetlen. Kultúrtörténeti tény, hogy Mondok Mária titokban festett, ágya alá rejtette festményeit a férje, Czóbel Béla elől. Még korábbi eset Alma Mahleré. Férje, Gustav Mahler annyira félt felesége tehetségétől, hogy csak úgy volt hajlandó elvenni, ha az aláír egy szerződést, melyben megfogadja, hogy nem komponál.
Tíz fiatal nő, nyomás alatt, aminek látható testi és idegi tünetei vannak. Idegpályák, belek és erezetek, akár egy faragott fáé. Agg Lili látomását (Under Pressure, from Invitation to Practice Boredom series, 2020) a poszthumanizmus szellemisége, hangulata és útkeresése hatja át. Nem a tenger végtelenjén hánykódó Medúza-tutajt látjuk (Théodore Géricault: Medúza tutaja), hanem a lélek szakadó vásznát, a test bomlását, a test trancsírozását.
Az emberi lét minden magasztossága zárójelbe téve, megnevezhetetlen a jövő, csak sejtés van, mi vár ránk, emberekre. Bőrünkbe ég a rettegés, a bizonytalanság. Stigmatizálódunk. Kiterítenek úgy is. Az internet egy egész generáció számára figyelemzavart okoz. A lemaradás szorongása, hiánya és felhalmozódása testi-lelki sebeket ejt az emberen, aki elvágyódik ebből világból, amely elszakadásra, menekülésre ösztönzi a digitális zajával, felborult önképével. Mi történik, ha kikapcsoljuk az elménket és átadjuk magunkat az egyhangúságnak? Unalom, gyötrelem, hiány, kiégés? Alberto Moravia szelleme éled újjá (Közönyösök, 1929; Unalom, 1960). Agg Lili az emberi lét kimerevített vásznát festi meg.
Buda Flóra Anna 27 című művének egy részletét látjuk. Alice 27 éves, még nem költözött el a szüleitől. Az animáció 2023-ban Cannes-ban Arany Pálma díjat nyert. „Egy pornóra adaptált fakó bűnügyi tévéfilm hangulatát akartam megidézni. Nem csak a szereplők teste, de a virágok, a torta, minden forma, sőt a rózsaszínes alaptónus is nagyon erotikus a filmben.”
Csatlós Asztrid helyspecifikus installációja (Tools of Liberation – Felszabadulás eszközei, 2023) merülés és eltűnés, megszűnés, az elérhetetlen szabadságvágy materializálása. Védekezés is, a saját identitás, a saját hely, a saját ruha, kabát, sátor megőrzése. Nyomhagyás, testi lenyomat is. Érzéki nyomhagyás, könnyek nélkül, empátiával bemutatva. Egy élőhely létezését, csataterét bizonyítja.
Dankó Boglárka szőtt kompozíciója (Escape Europe, 2023), akár egy útkaparó mellénye, világít, jelez. Egy griffmadáron repülő alak fikciója, szimbolikus jelzése annak, amikor a görög mitológiában Zeusz elrabolja Európát. Most fordítva van, Európából menekülünk. Önkéntes kiűzetés a Paradicsomból.
Juhász Villő alkotása az emberi éhség, falánkság vezérelte mozdulatokat, testképet, környezetet rögzíti (Szeptember, 2022). Koltay Dorottya Szonja nyelvöltő, abszurd, humoros játékba kezd (Anyósnyelvek, 2021), témája az intim szféra, a kiszolgáltatottság és az agresszió. Vagyis mi van a négy falon belül. Nem ítélkezik, csak jelzi, önpusztítás történik.
Mihály Gréta képregénye (Kín zine, 2023) hétköznapi, kínos helyzeteket jár körül, és segít abban, hogyan küzdjünk meg azokkal. Egy tükörbe nézés is lehet kínos, az önlelepleződés, a testképünk valósága.
Nyíri Orsolya alkotásaiban (a hajam, a szobám, a szerelmeim és a függőségeim, 2021; Narcissus, 2023) a humor a fő sodor. Egységben a világ. Rend van. A torzítás csak véletlen. Elfogadjuk ezt a világot, ezer örömmel. Köldökhorizontja jelzi, a tárgy és az ember nem különbözik egymástól, létük egybeolvad, akár a keleti filozófiában. Paradox, de az Egy nap a világ című Karády-dal jutott eszünkben. A most pillanata, a végső.
Poór Dorottya 16 oldalas képregénye asszociációk sokaságával a gyerekvállalás nehézségeit járja körül (Bébi, 2023). Műve vizuális költészettel van átszőve. Az alkotás minden részlete megérinti a nézőt.
Wirth Abigél hinni akar, miközben szorong, pánikol, tökéletlennek, sérülékenynek, kívülállónak látja magát, de mindezen hiányosságokat vállalja, elfogadja, önarcképet formál belőlük; nem az számít, hogyan néz ki, hanem az, hogy mit és hogyan érez (Ordinary Events, 2018). Műve – egy macskán keresztül – az ijesztő szépséget mutatja meg, miközben a hit témájára fókuszál.
Egy világ eltérő érzékelését látjuk Room of their Own című csoportos kiállításon. Azonosulhatunk vele meg nem is, a döntés szabadsága a nézőt illeti meg, miként közelít egy szürrealista, popos világhoz, amelynek ábrázolása során az alkotók a giccs határterületeire tévednek, szándékosan.
Abafáy-Deák Csillag – Kölüs Lajos